Lélekszerelés Oskola - Somogyi Péter vezetésével
Mint az a lélekszerelés vagy a lélekszerelő címszó alatt már olvasható volt, a betegségeket lelki oldalukról közelítem meg. Véleményem szerint minden betegség, sérülés, lelki okok miatt következik be. Még a lábtörés is.  

A földi élet olyan út számunkra, amelynek minél tökéletesebb teljesítéséhez, rengeteg segítséget kapunk. Rengeteg jelzés irányítana minket, hogy a helyes úton maradjunk, vagy megtaláljuk azt. Sajnos, rohanó világunkban nem vesszük észre a jeleket. Így mindig egy kicsit durvább formában találkozhatunk velük. A betegség egy olyan jel, amelyet már nem tudunk nem észrevenni. Persze a mai orvostudomány segítségével "szerencsére" csak a tünetekre figyelünk, így sokszor krónikus betegségre teszünk szert, sőt páran közülünk bele is halnak egyik, másik megoldatlan problémába.

Mire számíthatunk egy lélekszereléssel foglalkozó OSKOLÁBAN?

Rengeteg önismeretre. Istenre. Isten tenyerére. A vele való állandó, folyamatos kapcsolatra. A jelek felismerésének képességére.

Az energia kezelésére, szerelésre (gyógyításra), mindegy, hogy testi vagy lelki bajról van szó, látszólag. Teljes módszert tanulunk, arról, hogyan lehet a teljességben élve másokon segíteni.

Mindezt a hagyomány mentén, magyarságunk megismerésével együtt tesszük. Figyelve arra, hogy a feladatunkat, mint egyén és mint a közösség tagja is maradéktalanul elvégezzük. Az oskola 1,5-2 évig is eltarthat (10x2 nap, majd 10x1 nap). Rengeteget gyakorolunk majd, mert az Isten Tenyerén folytatott élet, folyamatos. A megéléséhez, erős hit és jó módszerű életmód szükséges.

A lélekszerelő képesítéshez, meghatározott számú sikeres szerelés és 3 vizsgaszerelés szükséges. Eléréséhez véleményem szerint minimum 3 év szükséges.

Megtanuljuk:

- a betegségek lelki okát felismerni,

- az életvezetési hibát eredményező szokásrendszert felismerni,

- ezeket a hibákat korrigálni,

- az étertestben keletkező hibát javítani,

- a pozitív változást állandósítani,

- ezek által a betegséget, ijedtséget, félelmet, szerelni (gyógyítani),

- a beteget új életpályára állítani,

- a beteg kezébe módszert adni, hogy önállóan is boldoguljon, betegségéből meggyógyuljon, vagy azt megelőzze, vissza ne essen.

Röviden egy állandó teljességgé és eszközzé válunk az Isten tenyerén, akiknek az a dolguk, hogy másokat is felsegítsenek maguk mellé. Az arra elhivatottságot érzők a szerelést, mint segítő tevékenységet is végezhetik. Ebben segítséget nyújtunk.

Fél évre a díj: 80000,-Ft + áfa   Előleg: 40000,-Ft

 

Vezeti:
Részvételi díj:
80 000 Ft
Klubkártyás ár:
72 000 Ft
Előleg:
40 000 Ft
Időtartam:
240 óra
Telefon:
1 299 0989
Mobil:
30 439 1470
E-mail cím:
info@angyalsziv.hu

Az oldal tetejére

Oszkár napja
2010.07.31. 13:39:55
A mosoly olyan, mint egy ablakban felgyúló fény, amellyel a lélek jelzi, hogy a szív otthon van.
2010 - Július
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16 17
18
19 20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2010 - Augusztus
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10
11
12
13
14 15
16 17
18
19
20
21
22
23 24
25
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
 
2010 - Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3 4
5
6
7
8
9
10
11
12
13 14
15
16
17 18 19
20 21
22
23
24
25
26
27 28
29
30
 
 
 
2010 - Október
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9 10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31